" A közműveltség szent ügyének terhét hordá női váll..."

 

(Tompa M. Lorántffy Zsuzsanna emlékezetére)

 

 

 

 

 

 

 

Lorántffy Zsuzsanna

 

élete

 

 

 

 

Lorántffy Zsuzsanna 1600. körül született Ónod várában Lorántffy Mihály és Zeleméri Borbála leányaként. Édesanyját egész kis korában, édesapját pedig a gyermekkor küszöbét alig átlépve vesztette el. Még hajadon volt, amikor mostohaanyja, Andrássy Kata is meghalt.

 

1616-ban ment férjhez I. Rákóczi Györgyhöz, Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem fiához. Férjével a Lorántffy család birtokán éltek Sárospatakon. Itt születtek gyermekeik: Sámuel, György, Zsigmond, majd Sámuel halála után a szintén gyermekként eltemetett Ferenc.

 

Lorántffy Zsuzsanna nagyszerű társa volt férjének az élet minden területén: a birtokok jövedelmező igazgatásában, politikai ügyekben, és ha kellett, a hadviselés megszervezésében is. Nagy hangsúly fektetett emellett a szellemi élet támogatására is: jótékonyan segítette a sárospataki, debreceni, nagyváradi, kolozsvári és gyulafehérvári református iskolákat. Pártfogolta a református teológiai írókat műveik kiadásában, részt vett kora irodalmi mozgalmaiban.

 

Amikor férje Erdély fejedelme lett, elhagyták a birtokot, és Váradra költöztek.

 

A család élete ettől kezdve folyamatosan ívelt felfelé, mígnem az ország leghatalmasabb urai lettek. Boldogságukat és nyugalmukat azonban 1648-ban megtörte I. Rákóczi György halála, majd négy évvel később harmadik fiuk, Zsigmond elvesztése. Lorántffy Zsuzsannát e megrázkódtatások idején Istenbe vetett erős hite tartotta fenn.

 

Élete alkonyán a fejedelemasszony a jótékonyságnak, a református vallásnak és a sárospataki főiskolának szentelte idejét. Nem csak a vallás terén voltak szabadszellemű törekvései, hanem a tanügy terén is újítani akart: Sárospatakra hívta Comenius J. Amost, a XVII. század legkiválóbb pedagógusát. Lorántffy Zsuzsanna élete utolsó éveiben sokat szenvedett fia, II. Rákóczi György vakmerő politikája miatt, amely a Rákócziak hanyatlásához vezetett. A fejedelemasszony küzdött e hanyatlás ellen, de próbálkozásai nem jártak sikerrel. 1660. április 18-án halt meg, rá egy héttel fia, György is távozott. Lorántffy Zsuzsanna élete egyszerűségben, családiasságban, áldozatkészségben, jótékonyságban, hazaszeretetben követendő példa mindnyájunk számára.

 

 

 

 

 

 

 

I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna

 

 

 

 

 

A fiatal Lorántffy Zsuzsánna férjét gyakran elszólították politikai vagy katonai problémák, ezért Zsuzsánna hamar rájött, hogy a vár és a várhoz tartozó hatalmas uradalom sorsát, vezetését a saját kezébe kell vegye. Ehhez a feladathoz minden tehetsége megvolt, mert a családi házból magával hozta azt a világos gondolkodást, erős akaraterőt, gondos takarékosságot, amely egy ilyen összetett feladat elvégzéséhet szükséges volt.

 

Levelezéseiből kitűnik hogy minden ügyet a kezében tartott, maga döntött, a munkákról, a szükséges anyagok beszerzéséről és a termékek értékesítéséről.
Ezekről a tevékenységekről levélben pontosan beszámolt a távol levő férjének. Bizonyos írói tehetsége sem vitatható el tőle, mindig világos pontos beszámolókat adott, remekül festi le a szituációkat és plasztikus karaktereket állít elénk.

 

 

 

 

Lórántffy Zsuzsanna levele Dániel Jánoshoz

 

 

Lórántffy Zsuzsanna hitvédelmi munkája  Gyulafehérvár 1641

 

 

 

A vallásosság lényeges vonása volt, mindenféle vallási elfogultság nélkül segítette a szombatosokat, a munkácsi görögkeleti egyházat vagy Apáczai Csere Jánost a kolozsvári kálvinista közösség megerősítésében. Az egyházak és iskolák felvirágoztatására a pénzt nem sajnálta, pénzadományokkal segítette. De ami a legjelentősebb, hogy szívén viselte a sárospataki iskola sorsát, amely saját birtokához tartozott és európai hírnévre tett szert. Férjével együtt új épületeket építetett, és magára vállalta két tanár fizetését. Szegény sorsú gyermekek taníttatási költségeit vállalta külföldi egyetemeken. Az elsők között fedezte fel, hogy kiművelt fejek nélkül az ország felemelése lehetetlen, tehát az iskolák sorsát a fiatalok oktatását, nevelését fontosnak tartotta. Élete vége felé az egyházközösség, az iskola hálája irigyei miatt elkerülte, de nemes lelkéről tett tanulságot, hogy ennek ellenére végrendeletében, jelentős összegeket adományozott az iskola és az egyház fenntartására. A pataki iskola kezdetét 1540-re tehetjük, amikor Perényi birtokán megnyílott az első iskola. Ebből fejlődött ki a nagyszerű kollégium I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsánna támogatásával. 1621-ben kezdtek hozzá a pataki iskola fejlesztéséhez, az új iskola szabályzatát Lorántffy Zsuzsánna a férjével együtt készítették el. Az iskola szabályzata kimondja, hogy: "Az intézetbe minden nemes és nem nemes ifjú felvétessék, aki az igazgatónál jelentkezik." Az iskolai könyvtár fejlesztése érdekében a családi könyvtárukat az iskolának adományozták. Egy csapásra a sárospataki iskola könyvtára az ország legnagyobb könyvgyűjteménye lett. A fejedelem szerette volna Mátyás király mesés könyvtárát is megszerezni a pataki iskola számára, ezért Zülfikár agának 1000 tallért vagy aranyat ígért, de a Korvinákat mégsem sikerült megszerezni, mert a törökök az ígért ötszörösét kérték, de feltehetően akkor már Mátyás könyvtárnak nagyobb része megsemmisült vagy széthordták a törökök. A fejedelem 1648-ban halt meg Lorántffy Zsuzsánna fiával Zsigmonddal folytatta a pataki iskola fejlesztését. A pataki iskola fejlesztésére, modernizálására a fiával együtt hívják be a cseh egyház sokat üldözött püspökét Jan Amos Comeniust, aki megreformálta a pataki kollégium oktatási rendszerét. A híres cseh pedagógusnak nagy jövedelmet biztosít, hogy az anyagi gondoktól mentesen munkálkodhasson és alkothasson a kollégium felvirágoztatása érdekében. Comenius irodalmi alkotásainak felét patakon alkotta írta Juana című művét és annak képes változatát az Orbis Pictust. Lorántffy Zsuzsánna Comenius segítségével néhány év alatt a pataki kollégiumot az ország legszínvonalasabb iskolájává fejlesztette. Legfontosabb hívatásának az iskolák fejlesztését tartotta, vagyonát nem önös célokra, hanem annak nagy részét a pataki és erdélyi iskolák fejlesztésére fordította. Lorántffy Zsuzsánna első házasságából 4 gyermeke született, amelyből kettő nem érte meg a felnőtt kor, de a két iskoláskort megért gyermekének oktatásról, neveléséről gondoskodnia kellett ezért Gyulafehérváron külön iskolát szervezett, ahol gyermekei a külön kiválasztott nemes ifjakkal együtt tanultak, külföldről meghívott tanárok vezetésével és az iskola elvégzése után nyilvános vizsgát tettek. Fontosnak tartotta hogy a tudáshoz és a vallás oktatáshoz minden ki saját anyanyelvén jusson el.
Ezért 1657-ben elrendelte a Fogaras-földi román tannyelvű iskola felállítását, az iskolát a romának és magyarok közötti közeledés első intézményének szánta. Elrendelte hogy a román iskolát a magyar iskola mellé építsék, s hogy a két iskola jó kapcsolatot tartson fel egy mással, hogy a tanulók megismerhessék egymás nyelvét, szokásait. Átvette Pázmány Péter törekvéseit is, hogy a leányok is iskolai nevelésbe részesüljenek, tanuljanak. Ha meghúznánk a fejedelem asszony életének mérlegét a végrendeletéből kellene kiinduljunk, amelynek központi fonalát a pataki iskola sorsa képviselte. Lorántffy Zsuzsánna iskola politikájának központjában nem egy általános színvonalú iskola állott, hanem a minőség, a megújított pedagógiai, nevelési rendszerek bevezetése, egy olyan eszmei harc elindítása, amely korunk iskolarendszerének alapjait tette le. Ennek megvalósítását a kitűnő tanárok alkalmazásában, a szegény sorsú tanulók iskoláztatásában, az irodalmi mozgalmak, az irodalom és a nyomtatott könyv korlátlan terjesztésében látta. Valamint a Comenius által kifejlesztett pedagógiai, didaktikai, és nevelési elvek átültetésében, bevezetésében a pataki kollégiumában. Már Lorántffy Zsuzsánna életében a pataki iskola hírneve annyira megnőtt, hogy a főurak is idejáratták fiaikat. A sárospataki kollégium hírneve és úttörő munkássága nem idegen és ismeretlen az európai országok nevelés történetében sem.

 

 

 

 

 

 

 

Lorántffy  Zsuzsanna

 

tárgyi emlékei

 

 

 

 

 

 

Hímzés a  fejedelemasszony fátyolkendőjén

 

 

 

 

Hímzés a fejedelemaszony terítőjén

 

 

Lorántffy Zsuzsanna által hímzett Úrasztal terítő

 

 

 

 

Lorántffy Zsuzsanna Fejedelemasszony egyik arany- ezüst hímzésű abrosza

 

 

 

 

Bethlen Gábor levele I. Rákoczi Györgyhöz és Lórántffy Zsuzsánnához

 

 

 

 

 

 

I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna által készítetett szent edények

 

 

 

 

Loránffy Zsuzsnna ajtója 1640 fogarasi várból

 

 

 

 

 

 

Jan Amos Komensky hatalmas munkássága Magyarországon 1650-ben kezdődött el, mikor Lorántffy Zsuzsánna Sárospatakra hívta. Családjával 1650. november 20-án érkezett a kollégiumba. Megérkezése után nem sokkal - november 24-én - tartotta meg székfoglaló beszédét, melyben tanulságos párhuzamot vont a művelt és a barbár nép között. Beszédében a magyar nemzet figyelmét a közművelődés ügyeire akarta felhívni. 1654-ig volt a kollégium tanára

 

 

 

 

 

Tompa Mihály: Lórántffy Zsuzsánna emlékezete

 

 

 

 

 

 

Nincsen halál, - nem szól enyészet

 

A sír hideg göröngyiről;

 

Csak por, mit porrá lenni késztet,

 

Csak az alak, mit széttöről,

 

Hatalmában ez nincs egészen...

 

S milyen volt az eredeti?

 

Véső, ecset, müvészi kézben,

 

A késő kornak hirdeti.

 

S mig a márvány a holt  alakját

 

Mutatja némán, hidegen:

 

A kegyelet forró szózatját

 

Érdemiről hallatja fenn.

 

A hála, azt díszcsarnokokba,

 

Ezt a szivekbe helyezé

 

Könnyű romlás amannak sorsa,

 

Örök tartósság emezé.

 

Im, a dicső fejdelmi asszony

 

Két századév hogy sirba szállt,

 

De volt, ki sirjánál virasszon,

 

S hallassa fenn csengő szavát;

 

Emlékezet! az érdem édes,

 

Az érdem méltó magzata,

 

Attól e perc oly ünnepélyes,

 

Érzelmünknek szót az ada.

 

Fejdelmi nő, az volt bizonnyal,

 

Világ szerént, lélek szerént!

 

Több díszt nem nyert bársony- s biborral,

 

De ő hintett ezekre fényt!

 

Korát előzte, mint az égen

 

A tündérhajnal a napot,

 

Hogy akkor is ragyogjon, élje,

 

Midőn  a nap lenyúgodott.

 

Holófernes vérző fejével,

 

Vagy a zászlót lengetve fent:

 

Ragyoghat a nő hirnevével,

 

Lehet bámult és ünnepelt;

 

De más, igaz becsét mi adja:

 

Lélekfönség, sziv és kedély...

 

Kicsiny, gyöngéd a menny harmatja,

 

De benne áldást szül az éj.

 

Ilyen volt ő; - s mint címerében

 

Fatörzsön zöld ág kanyarúl:

 

Családja mellett, nagy tervében

 

Állott szelíd őrangyalúl.

 

260

 

S fedé, ha gyult a harcok üszke,

 

Szerencsében s ármány között:

 

E szép, erős, nemére büszke,

 

De végzet-teljes törzsököt.

 

Mint nő s anya hordott keresztet,

 

Fogyatta kétség, síralom:

 

Szeretteit félteni kellett - - -

 

Majd látni a ravatalon;

 

És a búban, mit sorsa rámért,

 

Sugár töré át a könyűt:

 

Hőn buzgott a közügy javáért,

 

Nagy lelke még termékenyűlt.

 

S mig földi tisztét vitte híven,

 

Lelkét a vallás emelé:

 

Igy fut a földről fényes ívben

 

A szívárvány az ég felé.

 

Szomjuhozá a bölcseséget,

 

Mint Dél királyné asszonya;

 

S a tudományok mécse égett:

 

Olajat rá bőven hoza.

 

Nagy neve a történeté már,

 

Megőrzi emlékét a hon:

 

De rá nálunk legszebb füzér vár,

 

Mit hosszu éltü hála fon.

 

Ő a mienk! - Bölcsője álmát

 

E habmoraj s lég hozta itt;

 

Patak látta élte nagyságát,

 

Patak őrzi hült porait.

 

Nagy mindenütt, lélekre, polcra,

 

De legnagyobb, dicsőbb e helytt:

 

Nemes lelke itt gyűle gócba,

 

Hevet, sugárt ide lövelt!

 

A közmüveltség szent ügyének

 

Terhét hordá a női váll...

 

Hála a jóknak, akik éltek!

 

De ő nagyobb mindannyinál.

 

Gazdaggá tett ő sok javában;

 

S mely most is áldást csepeget:

 

A meddő szirtek oldalában

 

Nyitott buzgalmas kútfejet.

 

S édesgetvén: jött a tudós, bölcs,

 

Elhagyta értünk dús honát;

 

És tudomány, rend, szellem, erkölcs

 

Hozták meg Tempénk fénykorát.

 

261

 

Itt róla szól minden nyom és jel,

 

Reá utal a hagyomány;

 

Suttog a szellő is nevével

 

Lombok között nap alkonyán,

 

S ha ajkunkon szó nem zendülne,

 

Ha volna keblünk fás, rideg:

 

Élte s holtáról megrendülve

 

Kiáltanának a kövek!

 

S mily élet ez! szent munka nélkül

 

Nem lenni bár egy percre sem!

 

És mily halál! mondhatni végül:

 

Te látod jól, én Istenem!

 

Hogy amint kedves az anyának

 

A kisded, kit dajkál, emet:

 

Oly kedves volt, neked s hazámnak

 

Szentelni éltem- s szívemet.

 

S midőn elhunyt, gyorsan jövének

 

Az üldözés gyász napjai!

 

Fejét a múzsák emberének

 

Alig volt hol lehajtani:

 

Az órjások müvét a törpék

 

Vivták, tépték vakon s bután...

 

De örvendtünk! szét még se törték...

 

S derű jött a ború után...

 

S most, - a dicsőnek képmásáról

 

Hulljon le a rejtő lepel!

 

- Mintha jőne a más világról,

 

Alakja megdöbbent, emel;

 

A perc bűve, hatalma, fénye

 

Rá életet játszódjanak;

 

Mintha homlok s kép színt cserélne,

 

Mintha mozdulna az ajak!

 

Le a fátyolt! és homlokára

 

Tegyünk illatos koszorút!

 

A mirtus-ág s a föld virága

 

Méltóbb homlokra nem borúlt!

 

S mint összekötve van szilárdan

 

Mi lételünk s ő élete:

 

E ritka ünnep hymnuszában

 

Hangozzék fent az ő neve!

 

És hangozzék fent, és fentebben

 

Az Úrnak hálaénekük!

 

Mert nagy, csudás történetekben

 

Az ő kezére ismerünk!

 

Vihar s örvény a gyenge bárkán

 

Sokszor már-már megosztozott,

 

De ő a szélvészt megdorgálván,

 

Parthoz vivé az árbocot.

 

Adott - mig elfolyt három század, -

 

Hiv őrállót, pásztort, vezért;

 

S bizunk: hogy ilyen mindig támad

 

A vallásért, az istenért!

 

Bizunk, bizunk, hogy mint erős vár,

 

Mely az ő nevén nyúgoszik:

 

Fennáll iskolánk, - vihar jő bár -

 

Fenn a késő századokig!

 

Adott: ki fáklyaként világolt,

 

S oszlott, foszlott az éji rém...

 

Ki szaggatá a sűrü fátyolt,

 

Mely függe milliók szemén;

 

Adott: kik a lélekszabadság

 

Sulyos békóit tördelék,

 

Kiknek, hogy hitök megtagadják,

 

A máglya s bárd nem volt elég!

 

Sokszor gyermek- vagy gyönge nővel

 

Eszközle nagy történetet;

 

A kis Dávid parittya-kővel

 

Végzé, amért kiküldetett.

 

Az Úrnak útain titok van...

 

Oh ember, ezt szivedbe vésd!

 

És kicsinyekben és nagyokban

 

Imádd a bölcs gondviselést.

 

 

 

 

Józsa Judit kisplasztikája  Lorántffy Zsuzsannáról

 

Fotó: Gedai Csaba

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                               Forrás:

 

 

http://www.thomas-sz.com/web_adel/arkosi_gelei/istvan.html

 

 http://mek.oszk.hu/09100/09175/html/53.html

 

 http://hu.wikipedia.org/wiki/Lor%C3%A1ntffy_Zsuzsanna

 

 http://www.litera.hu/hirek/a-reformacio-evszazadai

 

 http://epa.oszk.hu/00000/00009/00096/413-418-otorda.htm

 

 http://mek.niif.hu/00800/00893/html/doc/c400398.htm

 

 http://mek.niif.hu/00800/00892/html/doc/c300068.htm

 

 http://www.oocities.org/zoliren2/fogaras/fogaras.htm

 

 http://www.sk-szeged.hu/statikus_html/kiallitas/kollegium/valogatas.html

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Lorántffy Zsuzsanna élete
Szabó Ilona - © 2008 - 2024 - onodialtalanosiskola.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat